Név:
Kassai Medve
Kassai MEDVE (Magyar íj) A brutális erő és elnyűhetetlenség. Ennek a modellnek a megjelenését az európai igények hozták létre. Miután Európában csak akkor láttak lovasíjászatot, mikor farkasszemet néztek őseinkkel, teljesen érthető módon ennek a kultúrának még csak nyomai sem fedezhetők fel ebben a térségben. Minden profi lovasíjász tudja, hogy a megfelelő szint eléréséhez könnyű 30-40# íjat kell használnia. A nagy lövésszám, a kíméletlen edzések nem teszik lehetővé, hogy károsodás nélkül ettől erősebb íjat használjunk. A lovasíjász íjak fejlesztésének ez a legfőbb irányvonala, hogy ebben az erőtartományban hozzuk ki a maximumot az íjból. Nem így Európában, ők azzal viccelődtek, hogy kisgyerekeknek meg lányoknak, 40# az erő, de nem egy igazi férfinek, nekik 70-80# íjak kellenek. Nem is tétováztunk sokat, néhányat a meglévő modelljeink közül (ölyv és agár) elkezdtünk ilyen erőben is gyártani. A kudarc nem váratott sokáig magára, a félvállról vett fejlesztés eredménye az lett, hogy nagyon sok íjunk eltört, hiszen eredetileg nem erre az erőtartományra lett kifejlesztve. Neki kellett hát látni egy nagy erejű íj létrehozásának. Az volt a cél, hogy minél többet őrizzünk meg az eddigi modellek kecsességéből, ezzel egyidejűleg viszont erősítsük meg a legnagyobb terhelésnek kitett részeket. Így született meg a medve. Akár 110#-ig is gyártható, erős és rendkívül strapabíró íj. Rusztikus és robosztus megjelenése gyorsan népszerűvé tette. Hagyományőrzőknek és vadászoknak ajánljuk. Ideghossz: 140cm Gyártott erősség: 25-110#-ig
Bemérési és max. húzáshossz
30" 32"
Extrák:
Ornametikával a bőrön +6000 Ft
Faragott díszítéssel vagy intarziával a szarvakon +7200 Ft
Szarudíszítéssel a markolaton +4800 Ft
Szarudíszítéssel a szarvakon +10800 Ft
Színválaszték:
Bőr: drapp, piros, sötét barna, sárga, fekete, világos barna, kék, zöld
Betét: piros, fekete, barna, zöld, szürke
33.500,- Ft./db.
Mennyiség:
Részletek: